#1287
zora @ 2006. december 28. 21:46:51 | még nincsenek kommentek
A 23. oldalasból se maradtam ki, ebből a legújabb "öt dolog, amit nem tudtok rólam" láncolósdiból bitadaninak köszönhetően nem maradok ki. Mém-játék, mi az, hogy mém-játék? Nemtom, de érdekes, szerintem először használtam az agyamat gondolkodásra, miközben blogot írtam.
Ha nehezen is, de találtam öt olyat, amiről még nem írtam sose:
- Úgy másfél éves koromban sikerült először igazán életben maradnom. A nagyszüleim kertjében egy félrebillenő vízóraakna-fedélnek köszönhetően egyszer csak eltűntem alant. A családom fél napon át keresgélt. Én mindenféle hisztéria nélkül viseltem a sötétet és hideget. Egy csövön üldögéltem mosolyogva az aknában, mikor megtaláltak egészben, fittyet hányva a gödörben álló fél méteres vízre. A hangomat hallották meg, énekeltem. Azóta is sokszor szoktam, nem azért mert tudok, hanem mert szeretek.
- Kiskamasz koromban Roxette rajongó voltam, az első komoly posztergyűjtés, rajongói levélírás – magyarul, természetesen, hogy máshogy -, felváltva kék és piros tollakkal, levelek az Ifjúsági Magazinnak autogramos képért, Roxette-összes magnókazi, a legtöbbet énekelt és egyáltalán nem értett dalszövegek. A másik valamirevaló rajongás a Bonanza Banzai volt éveken át, a szükséges relikviákkal, fekete zenekaros pólók, nyaklánc, fülbevaló, összes kazetta, egymillió poszter a falon, tucatnyi saját vers a példakép modorában, lepedőrázás a BS-ben, gyászoltuk a jövőt. A háromból én Kovács Ákosba voltam szerelmes.
- Parlo l’italiano, beszélek olaszul, tudtad? A diplomáim
megszerzésének feltétele két középfokú nyelvvizsga volt (Pázmányos bölcsészek
sziasztok, sztem ezt se tudtad), és én még az abszolutórium megszerzésekor is
csak az angolt beszéltem, mert 5 éven át elsumákoltam a nyelvtanulást. Az
egyetem utolsó éve alatt elkezdtem olaszt tanulni, majd egy és negyed év tanulás után sikeresen
középfokúztam. Sopra la panca la
capra campa, sotto la panca la
capra crepa. Pizza, macaroni, pepperoni, Ferrari.
- Kevés dologtól irtózom igazán, a hányás az elsők közt szerepel. Ha más csinálja, azt se szeretem se látni, se hallani, önmagamra nézve azt hiszem a legnagyobb önuralomról akkor teszek tanúbizonyságot, amikor arról van szó, hogy hányni vagy nem hányni. Egyértelműen nem hányni. Utolsó emlékem 12 éves koromból való és egy gyomorrontás okozta, azóta sikerül elkerülnöm ezt a traumát. Ha betegség, akkor se, ha túl sok szesz, akkor se, szédülés, akkor se, gondosan szuggerálom magam immár 15 éve, mert egyszerűen borsódzik a hátam a gondolatától is, hogy hányjak.
- Szeretem a magas helyeket. Hegyormok, kilátók, tévétornyok, Westend-tetőkert, bástyák, ott a helyem, mindegy csak le lehessen nézni. Szeretem, amikor nincs felettem semmi más, csak az ég, ha jó messzire ellátni és ha megcsókolhatom azt, akit szeretek, miközben a hajamat kitépi a fejemből a magasban a szél. Budapesten a kedvenc helyen az Erzsébet-kilátó. Felfelé, lefelé Libegő.
Tőlem szenvedje el a meghívást: dzsilla, maniakus, hónyomi, gorcsev és tamas.
Még nincsenek kommentek.
(
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
